HTML

HTML

Dalone blogja

Ez a blog azért indult, hogy ha valami érdekeset találok leírhassam valahova, és rendezetten megtaláljam. Ha valakit még érdekel is, az külön öröm lesz, de én megelégszem azzal is ha egyedül én nézegetem a blogom.:) Végül, hogy félreértés ne essék, nem akarom elüldözni a látogatókat, ezzel csak azt akartam leírni, hogy nem az a legfontosabb, hogy ma 2 vagy 200 látogatóm van. Hanem az, hogy a 200-ból van-e 2, aki megnézi, és érti is amit leírok.

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Shakespeare: 113. szonett

2008.08.28. 19:33 :: Dalone

Shakespeare: 113. szonett

Elhagytalak, s szemem lelkembe néz;
s ami azóta mondja, hol az út,
félig szolgál, félig vakságba vész:
látni látszik, de tényleg kialudt;
mert nem adja át a szívnek, amit
elkap, madarat, rózsát s egyebet;
gyors tárgyai nem hatnak lélekig
s a maga képeit sem őrzi meg;
mert lásson bár gyönyörűt, undokat,
mézédes varázst vagy otromba szörnyet,
hegyet vagy tengert, gerlét, varjakat,
éjt-napot: arcodhoz mintázza őket.
       Csordultig veled, többre képtelen:
       igy tesz hűtlenné túlhű szellemem.

3 komment

Címkék: vers shakespeare

A bejegyzés trackback címe:

https://dalone.blog.hu/api/trackback/id/tr41638252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eri 2008.08.29. 23:29:35

Szia, gratulálok a blogodhoz! Én is küldök neked egy szép verset: Erika

Zimonyi Zita: Csak a kezed súgott reményt


Szemed száz hideg csillaga hullt rám,
s az örökkévalóság kelyhébe zuhantam
a valóságszálak hálóján át.
Közelségedre szívemben felcsendült
a mindenség kék harangja,
s kérdőjelbörtönömből törött szárnyú
Madárként verdestem feléd.

Szavaim szikrái
fénytelenül pattantak le rólad,
kérleléseimből hiába szőttem hálót
a tátongó semmi fölé.
Mozdulataid fagyos torlaszain fuldokoltam,
tétovaságod tengere hűvösen zúdult
akarásom égig érő tüzeire,
s közben lázas szelek lobogtak szerte

Mondatok hóval takart jegén
botladoztam vissza hozzád,
esélyem sikoltva tört kétkedéseiden.
A náladnélküliség kősivatagján
virágot bontottam,

s távol tartó kimértséged
naptalan égboltja alatt hervadtam:
nem fordítottad felém arcodat,
csak a kezed súgott reményt…

Dalone 2008.08.30. 14:48:32

Nagyon köszönöm!:)
Örülök, hogy tetszik a blog, és ha hozzájárulsz, ezt a verset és szívesen kiteszem!:)

eri 2008.09.01. 15:01:11

Szia, persze, örülnék ha itt is megjelenne a vers :) Mostanában az egyik kedvencem Zimonyi Zita verse
További jó gyűjtögetést és kitartást kívánok. Erika


Zimonyi Zita
(töprengés)

elröpíti-e hozzád a gondolat
érzékekről felszálló óhajomat,
a sürgetést, hogy jöjj hamar,
elröpíti-e hozzád a gondolat,
hogy két ág puha-pihe tövén
esengve hív-vár a fészekmély,
elröpíti-e a gondolat sietve
verdeső vágyamat szívedhez,
hogy véss kőtábla-szívedbe?
süti beállítások módosítása