Shakespeare: 113. szonett
Elhagytalak, s szemem lelkembe néz;
s ami azóta mondja, hol az út,
félig szolgál, félig vakságba vész:
látni látszik, de tényleg kialudt;
mert nem adja át a szívnek, amit
elkap, madarat, rózsát s egyebet;
gyors tárgyai nem hatnak lélekig
s a maga képeit sem őrzi meg;
mert lásson bár gyönyörűt, undokat,
mézédes varázst vagy otromba szörnyet,
hegyet vagy tengert, gerlét, varjakat,
éjt-napot: arcodhoz mintázza őket.
Csordultig veled, többre képtelen:
igy tesz hűtlenné túlhű szellemem.
