Dalone blogja

A Dunánál

3

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. "Meglásd,
ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

1936. jún.

A Dunánál

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

A Dunánál

1

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

A hullámok lágy tánca...

A hullámok lágy tánca s odaát
a lombok gyenge lejtése az éjjelt
lassudan hozták s csillagok raját
hívták reszketni az egekre széjjel.

Igy ők. S az érzelmek is csendesen
mozdulnak benn a szívben ringatóan,
emlékezés visszfénye, szerelem
hatalma ring, mint a nagy víz a tóban.

Én nem értem, csak érzem az egészet.
Itt tangót jár a sok lány és fiú,
a sok számító, kedves és hiú.

Mert ez itt egy divatos nyári fürdő.
De némán, hiszen ráér a természet,
a zene mögött zúg az örök erdő.

1936 nyara

Reménytelenül

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

1933. március

Loreley

Nem értem, a dal mit idéz föl,
s hogy oly bús mért vagyok:
egy régi, régi regétől
nem szabadulhatok.

Már hűvös az este; a Rajna
nyugodtan folydogál;
a hegycsúcs sugarasra
gyúlt alkonypírban áll.

Ott fenn ül - ékszere csillog -
a leggyönyörűbb leány;
aranyhaja messzire villog
aranyfésűje nyomán.

Aranyban aranylik a fésű,
s közben a lány dalol;
hatalmas zengedezésű
varázs kél ajkairól.

A hajósnak a kis ladikban
szive fáj, majd meghasad;
nem le, hol a zátony, a szirt van -
fel néz, fel a csúcsra csak!

Végűl ladikot s ladikost a
mélységbe sodorja az ár...
S hogy ez így lett, ő okozta
dalával, a Loreley.

    
"Nem vagyok más csak egy k*rva nagyképű kölök, nem sok embert szeretek de értük viszont ölök!!"

"A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé
kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság
öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás,
amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy
egy embertársad hisz és bízik benned."
Emerson

"A múlt emlék,
a jövő titok,
a jelen ajándék."
Indiai mondás

"Nem minden vándorút céltalan."
Tolkien

"A boldogság olyan pillangó, melyet ha kergetünk, soha nem érhetünk el, de ha leülünk csendben, leereszkedik ránk."
Hawthorne, Nathaniel

"Én is mintha önmagam lennék sugárzik bennem néhány emlék, pedig más vagyok régesten rég, nem az mi voltam, s mi lehetnék."
Váci Mihály
    
"... egy varázs nincs meg a bölcs szemekben; csak a láthatót festik, szívedet nem."
Shakespeare

"Az életet álommá kell alakítani s álmukból valóságot formálni."
Curie, Pierre
    
"Megfigyeltem, a felnőttek időnként összetévesztik a szép szavakat a nagy szavakkal. Fogalomzavarodottak. Pedig tudhatnák mi a különbség. A nagy szavak hazudnak. A szép szavak pedig egyszerűen csak igazak, és néha védtelenné tesznek. Ettől félnek. A néhától."
   
"...az igaz embert egyedül az idő mutatja meg, míg a hitványra első percben ráfigyelsz."
Szophoklész

• Mit várhatunk el egy olyan naptól, amelyik reggel azzal kezdődik, hogy fel kell kelni?
• Mondd, hogy k*rva elfoglalt vagyok -vagy fordítva.
• Mosolyogj! A holnap rosszabb lesz a mánál!
• Naná, hogy normális vagyok! A hangok is megmondták!
• Ne szólj szám! Ezelnek úgyis hiába beszélnél.
• Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk.
• Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem bárkit, aki számít.
• Pillanatnyilag magam alatt vagyok. kérem hagyjon üzenetet.
• Szívünk lebeszélhető. Rá sosem.
• Miért van a Coca-cola-s napocska szemén napszemüveg? Mi süt a szemébe?
• Mi a fasírt többes száma? Fák sírtak?

Pontos vers az alkonyatról

Kilenc perccel nyolc óra múlt,
kigyúlt a víz alatt a tűz
és sűrübb lett a parti fűz,
hogy az árnyék közészorúlt.

Az este jő s a Tisza csak
locsog a nagy tutajjal itt,
mert úszni véle rest s akit
figyelget: a bujdosó nap

búvik a magas füvek között,
pihen a lejtős földeken,
majd szerteszáll és hirtelen
sötétebb lesz az út fölött.

Híven tüntet két pipacs, nem
bánja, hogy őket látni még,
de büntet is rögtön az ég:
szuronyos szellővel üzen;

s mosolyg a szálldosó sötét,
hogy nem törik, csak hajlik a
virág s könnyedén aligha
hagyhatja el piros hitét.

(Így öregszik az alkonyat,
estének is mondhatni már,
feketén pillant a Tiszán
s beleheli a partokat.)

1934

• Ismétlés az unás anyja.
• Jó, azért vagyok a világon, hogy másokon segítsek. De fogalmam sincs mások miért vannak a világon.
• Két féle sebtapasz van a világon: amelyik nem akar ragadni, és amelyik nem akar lejönni.
• Kidobtam a frigót, a windows jobban fagyaszt.
• Láttam a jövőt. Javítják.
• Láttam már ennél jobban szervezett pánikot.
• Le az előítéletekkel! Mindekit egyformán utálok!
• Lehet, hogy ez a bolygó egy másik világ pokla.
• Már megint beszélsz, vagy még mindig?
• Megtisztel az irigységed, de nem tudom viszonozni.
• Minél több ember megismerek, annál jobban szeretem a kutyámat.

Őrizz és védj

Álmomban fú a szél már éjjelente
s a hófehéren villanó vitorlák
csattogva híznak messzi útra készen.

Úgy írom itt e lassu költeményt,
mint búcsuzó, ki ujra kezdi éltét,
s ezentúl bottal írja verseit
szálló homokra távol Áfrikában.

De mindenünnen, Áfrikából is
borzalmas sírás hallik; rémitő
gyermekét szoptatja nappal, éjjel
szederjes mellén a dajka idő.

Mit ér a szó két háború között,
s mit érek én, a ritka és nehéz
szavak tudósa, hogyha ostobán
bombát szorongat minden kerge kéz!

Egünkre láng fut és a földre hull
az égi fényjelekből olvasó,
fájdalom kerít körül fehéren,
akár apályidőn tengert a só.

Őrizz és védj, fehérlő fájdalom,
s te hószín öntudat, maradj velem:
tiszta szavam sose kormozza be
a barna füsttel égő félelem!

1937

• Ha a jövő tudná, mi vár rá, soha nem jönne el.
• Ha agyunk annyira egyszerű lenne, hogy megértsük működését, mi magunk annyira egyszerűek lennénk, hogy nem lennék erre képesek.
• Ha az állatoknak volna eszük, ugyanolyan röhejesn viselkednének, mint az emberek.
• Ha jól érzed magad, ne aggód! El fog múlni.
• Ha nem lenne az utolsó pillanat, semmi sem készülne el.
• Ha nem tetszik ahogy vezetek, tünés a járdáról!
• Hogyha nincs mit tenned, kérlek ne itt tedd.
• Idegeskedni annyit tesz, mint mások hülyeségei miatt magunkat büntetni.
• Inkább csináld holnap!Ma már eleget hibáztál!
• Inteligens ember nem szemetel, a többieknek meg tilos!
• Ismeritek azt az anyagot, amiből a fekete dobozt csinálják? Tudjátok az, ami mindig egyben marad. Csak azt nem értem, hogy miért nem tudják az egész repülőgépet abból csinálni.

Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

1941. április 20.

• Bármi történjék is, mindig van egy okos, aki megmondta előre.
• Csak a jövő biztos. A múlt állandóan változik.
• Csak két dolog végtelen. A világegyetem, és az emberi butaság. Bár az elsőben nem vagyok teljesen biztos. (Albert Einstein)
• De ja vu érzésem, és amnéziám van egyszerre. Azt hiszem, ezt már elfelejtettem egyszer.
• Egy dolog biztos, mégpedig az, hogy semmi sem biztos. Vagyis nem biztos, hogy semmi sem biztos.
• Egy könyvnek mindig az utolsó oldalát olvasom el először, hogyha esetleg meghalok közben, legalább tudjam mi a vége.
• Elméletileg nincs különbség az elmélet és a gyakorlat között. Gyakorlatilag viszont...
• Én nem szeretm az uborkát, és nagyon örülök, hogy nem szeretem, mert ha szeretném, meg kéne ennem, pedig nagyon utálom.
• Eszünk vádolható. A szív törvény feletti.
• Ezen a világon az emberi ész van a legtökéletesebben elosztva. Ugyanis mindenki meg van győződve róla, hogy neki egy kicsit több jutott.
• Földön kívüli inteligencia? Először a Földön találjunk valamit!

Téli napsütés

Az olvadt hó beroskad
és szertesündörög,
kondérok gőzölögnek,
mint bíbor sülttökök.

A jégcsap egyre nyúlik,
a csöppje már nehéz,
egy-egy kis tócsa pattan
s szelíden égrenéz.

S ott fönn az égi polcon
hátrább csuszott a hó,
kevésbeszédü lettem
s ritkán vitatkozó.

Ebédre várok-é, vagy
talán meg is halok?
lélekként szálldosom majd
horzsolván éjt s napot?

Árnyékom rámtekint, míg
borong a téli nap.
Kincstári sapka rajtam,
a nap fején kalap.

1942. december 26.

• A mennyország a klímája, a pokol a társasága miatt jó.
• Abszurd minden nézet, ami a miénkkel ellentétes.
• Agy- az a szerv, amivel azt gondoljuk, hogy gondolkodunk.
• Az a baj a tényekkel, hogy túl sok van belőlük.
• Az a rossz a semmittevésben, hogy sosem tudod, mikor végeztél.
• Az akarok lenni, ami akkor voltam, amikor az akrtam lenni, ami most vagyok.
• Az állam megtartja az ígéretetit. Ha pénzt ígér, azt is megtartja.
• Az emberek egy dologban hasonlítanak. Mindenki más.
• Az erény művirág. A bűn valódi gaz.
• Az okosság 90%-a az, ha tudod mihez vagy teljesen hülye.
• Az üzenetrögzítő szabadságon van. Itt a hűtőszekrény beszél.

Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
                                               hűs tenyeredben.

1943. május 26.

• A beismerés jó a lelkiismeret szármára, de káros a karrierre.
• A bermuda háromszögnek elege lett a melegből. Az Északi-sarkra költözött, és azóta nem találják a Télapót.
• A Föld a Naprendszer elmegyógyintéze.
• A Föld IQ-ja állandó, a népesség nő.
• A jelszó olyan mint a fogkefe. Naponta használja, cserélje sűrűn, és ne adja kölcsön senkinek.
• A katonai behívó azt jelenti, hogy a fehér elküldi a feketét a sárga ellen harcolni, azért a földért, amit a vörösbőrűtől vett el.
• A következő jelmezbálon én leszek a láthatatlan ember.
• A rendezetlenségben az a legjobb, hogy nincs rend.
• A szavazás a többség diktatúrája a kisebbség felett.
• A szó elszáll, írni meg nem tudok.
• A tudás bűn, de én ártatlan vagyok.