"Tudod Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal. Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek."

    A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
    - Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
    A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
    - Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
    Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
    Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.
    A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
    - Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
    A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
    - Saját arcunkat látjuk a kútban!
    - Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
    A látogatók megértették a remete tanítását.

"Ott megy az idő, ész nélkül rohan, csúfondárosan tekint vissza ránk, ahogy ügyetlenkedve próbáljuk befőttesüvegbe zárni. Próbáljuk örökre az ágy alá dugni, piros selyembéléses dobozban jól lerögzíteni. Felfűzni, mint a gyöngyöt. Annyi gyöngyöt, amennyiből kitelik egy élet."
Marlena de Blasi

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfelé a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.
 
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához a közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy ez szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, így nem láthatta a falat sem.
- Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.

A fiú 14 szál rózsát adott a lánynak - 13 igazit és 1 műt. Azt mondta: szeretni foglak addig, míg az utolsó el nem hervad.

Élt egyszer egy fiatalember, aki már gyermekkora óta arra vágyott,
hogy író legyen. Egyszer azt mondta az anyjának:
- Olyan nagy író leszek, hogy az egész világon mindenhol olvassák majd
a műveimet, és minden írásom mély érzelmeket vált majd ki az
olvasókból, zokogni fognak, sikoltani, üvölteni, vonítani a dühtől és
a fájdalomtól...

Ez a férfi ma a Microsoftnál dolgozik és hibaüzeneteket ír.

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott
egy lekváros üveget.
Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni  kezdte.
Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak
kellett lennie. Nem hibázhatott.
Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta
a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött anagy
vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható.
Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet,de
a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón.Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot
adja,amit csak lehet. Ez sem volt sikeres.
Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét.Ez
használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően
bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már
ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem
vára kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess
a patikuséhoz hasonlóan   bosszús hangon.
- Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni   neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt
mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt.
Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
-   Kislányom, mi nem árulunk csodákat.. Sajnos nem tudok
neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég,
kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jól öltözött férfi  volt.
Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom,
hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna
szüksége. De Apu nem tudja megfizetni, ezértszeretném odaadni az én
pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az
összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy
dollár és tizenegy cent - éppen ez a pontos összeg, ami egy kisfiú
csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a   kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és
találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit
te szeretnél.
A jól öltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az
idegsebészetre specializálódott.
Ingyen elvégezte az operációt, és   nem telt bele sok idő, amire Andrew
ismét otthon volt, épen, egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról,
ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe
került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda:
egy dollárba és tizenegy centbe, no és egy gyermek töretlen hitébe.

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

Hol a zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan

pattogtatott - "vigyázz!"-ban,
"tűz!"-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet

növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben
színekben, képteremben,

külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban,
megállt a kapualjban:

hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget:

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves,
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog:
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor zuhogásban,
az égigérő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,

beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

Tündérmenet

A tücsök cirregve fölneszel.
Testem hűs álmokat iszik.
Apró csillagos éjtündérek
a szívemet hozzád viszik.

Parányi szekérre fektetik,
pihék, mohák közé, puhán,
befödik zsenge nefelejccsel
s lehelnek rá éjfél után.

Húzzák lassú, nyüzsgő menetben
szemükben harmat, áhitat -
csigák s iszonyú nagy füvek közt,
a sárga holdvilág alatt.

Ők alusznak szépen, mélyen;
Ébren már csak mi vagyunk.
Ők alusznak s nem álmodnak;
Mi virrasztunk ébren, haj csak
Ébren is mi - álmodunk.

Álmodunk mi hihetetlent,
El se merjük mondani.
A holt szeme félig nyitva;
Hátha meg nem volna halva,
S lehetne még valami...

A nagy tenger éjszakába
Ki-kinézünk olykoron.
Mert nem tudjuk, hány az óra,
Hallgatunk a kakasszóra,
Merengünk egy csillagon,

Jó reménnyel, vak reménnyel,
Hogy ha megvirradna már!
De a hajnal csak nem pirkad,
S amit látunk, az se csillag:
Bolygó fény, vagy fénybogár!

És csak oly csöndes ne volna!
De ez úgy fojt, úgy ijeszt...
Dalunk is már egyre fárad,
Alig ad még bátorságot...
Égen földön semmi nesz...

Szempillánk is csuklik immár...
S ha az álom elnyomott,
S mi is alszunk, boldog Isten!
Akkor aztán késő minden -
Mozdulhat a tetszhalott!...

A virrasztók

Itt a nagy halott előttünk,
Kiterítve mereven.
A hideg, a téli éjben,
Csillagoltó sötétségben
Mi vagyunk még éberen.

A sirásban elfáradt már
Valamennyi jó rokon.
Talán mi se volnánk ébren,
Hanem mert a torban, éhen,
Rágódunk a csontokon.

A csontokon sem rágódnánk,
De hát - ez a kenyerünk.
Nem maradt ránk dús örökség;
Fizet minket a nemzetség,
Ha sírunk, énekelünk.

Már maholnap ez se kell majd.
"Elég volt a gyász, a dal.
Ami megholt, föl nem támad.
Haszontalan minden bánat!
Haj rá étel, dal, ital!"

Ilyen szelet hallunk is már.
Ki legtöbbet örökölt,
Annak van a legjobb kedve;
Ott van a mult elfeledve,
És eladva az a föld,

Hol pihennek a nagy ősök,
Kik szerezték vérökön
Azt is, amin ők mulatnak...
Idegenek jól aratnak
Vérben ázott térökön.

Tudj meg többet itt: Katt

 Házasság  Undoknak mondott szárnyvasúti poloska

férjhez menne

dízelmotorosra.

-------------------------

Feleséget keres komoly

szándékú moly.

Szekrény van.

-------------------------

Kis testi fogyatékos,

önhibáján kívül -

középen elvált giliszta,

hozzáillő házasfelet

keres.

-------------------------

Fábaszorult féreg

társaság hiányában

ezúton keres férjet.

Harkályok kíméljenek!

-------------------------

Éjjeli pillangó

megismerkedne.

...Mindegy!....  

A teve fohásza 
Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró, szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog, baktat.
Az itató tava távol,
S oly rettentő messze meg az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:
  - Tevék ura!
  Te tevél tevévé engem eleve,
  teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
  Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
  de tévednél, vélvén,
  vén híved neved feledve
  elvetemedve
  vádol.
  Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
  mivel levet - vert vederbe
  feltekerve - nem vedelve
  lett betelve
  a te tevéd szenvedelme.
  Te nevedbe
  legyen eme
  neveletlen tevetetem
  eltemetve!
S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.

Emlékezés egy nyár éjszakára

Az Égből dühödt angyal dobolt
Riadót a szomoru Földre,
Legalább száz ifjú bomolt,
Legalább száz csillag lehullott,
Legalább száz párta omolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.

Kigyúladt öreg méhesünk,
Legszebb csikónk a lábát törte,
Álmomban élő volt a holt,
Jó kutyánk, Burkus, elveszett
S Mári szolgálónk, a néma,
Hirtelen hars nótákat dalolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.

Csörtettek bátran a senkik
És meglapult az igaz ember
S a kényes rabló is rabolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.

Tudtuk, hogy az ember esendő
S nagyon adós a szeretettel:
Hiába, mégis furcsa volt
Fordulása élt s volt világnak.
Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
Sohse volt még kisebb az ember,
Mint azon az éjszaka volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.

Az iszonyuság a lelkekre
Kaján örömmel ráhajolt,
Minden emberbe beköltözött
Minden ősének titkos sorsa,
Véres, szörnyű lakodalomba
Részegen indult a Gondolat,
Az Ember büszke legénye,
Ki, íme, senki béna volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.

Azt hittem, akkor azt hittem,
Valamely elhanyagolt Isten
Életre kap s halálba visz
S, íme, mindmostanig itt élek
Akként, amaz éjszaka kivé tett
S Isten-várón emlékezem
Egy világot elsüllyesztő,
Rettenetes éjszakára:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.

Kérem várjon! Ez egy agyfelfrissítő program. Keresem az agyat... Keresés... Keresés... Keresés... Keresés... Hiba! Az agyat nem találom .Eljárás befejezve.

Olyan béna vagyok matekból! Most is a számokat nyomkodom és betűk jelennek meg! Idejönnél kicsit korrepetálni?

A Guinnes Rekordok Könyve szerint az Ön talpa a legkisebb sakktábla a világon! Mert azon csak 1 paraszt fér el!

Ezt az üzenetet 3000 éve indították útra a Galaxis egy távoli bolygójáról, azzal a feladattal. hogy megtalálja a legnagyobb marhát a földön. A küldetés véget ért!

Bocsika, ez az sms félrement. Visszaküldenéd?

Tisztelt Előfizető! Kötelességünknek érezzük tájékoztatni Önt, hogy már jó ideje figyeljük tevékenységét. Most épp SMS-t olvas.

Szia! Én vagyok az. Gyere ide ahol vagyok. 10 perced van

Most kaptál egy sms-t. És, mi van akkor? Azt hiszed menő vagy

Az ön horoszkópja a következő napokra: rengeteg dicséretet kap munkatársaitól, virágözön árasztja el. Ezen ne lepődjön meg, minden temetés ilyen.

Error! User IQ is too low!!!

A Magyar Sakkszövetség örömmel értesíti, hogy megtalálta Önben a kabalafiguráját! Nem... nem... Ön nem a király. Ön a sötét paraszt.

Az ön telefonja zavarja hálózatunk működését, ezért kérjük helyezze a készüléket a földre és 1 méter magasból páros lábbal ugorjon rá!
 

"Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy."
Antoine de Saint-Exupéry

Egyedül

Magam vagyok, rám hull a végtelenség,
a fák, a lombok ezre eltemet.
Olykor fölém cikáznak még a fecskék,
nem láthat itten senki engemet.

A táj az ismeretlen mélybe kékül,
nincs semmi nesz a lombokon, a fán,
s tűz-csókokat kapok a tiszta égtül
Én, a merész és álmodó parány.

Egyszerre az ősfélelem legyűr,
a lég üres, kihalt a szó, a hang,
s én sáppadottan fekszem itt alant.

A föld szorít, s fölém végetlenül
tágul ki, mint egy kék üvegharang,
a végtelenbe nyúló kékes űr.

Tóth Árpád: Körúti Hajnal

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére...

Radnóti Miklós: Gyökér

A gyökérben erő surran,
esőt iszik, földdel él
és az álma hófehér.
Föld alól a föld fölé tör,
kúszik s ravasz a gyökér,
karja akár a kötél.
Gyökér karján féreg alszik,
gyökér lábán féreg ül,
a világ megférgesül.
De a gyökér tovább él lent,
nem érdekli a világ,
csak a lombbal teli ág.
Azt csodálja, táplálgatja,
küld néki jó ízeket,
édes, égi ízeket.
Gyökér vagyok magam is most,
férgek között élek én,
ott készül e költemény.
Virág voltam, gyökér lettem,
súlyos, sötét föld felettem,
sorsom elvégeztetett,
fűrész sír fejem felett.
(Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
1944. augusztus 8.)
 

Félreértés ne essék, nem reklámozni akarok, de megakadt ezen a szemem:

Már a reklámok is a BKV drágaságával fejezik ki, hogy náluk mennyivel olcsóbb valami?
Lassan talán a BKV vezetősége is észrevehetné, hogy az áraik mellé minőséget is kéne adni, akkor talán nem ilyen reklámokat találnánk...
 

Nagyon boldog karácsonyt kívánok Mindenkinek!

Szerelem?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!